Tisztelt Blogolvasók!
A mai bejegyzés célja, hogy a véleményeteket kérjem, kérek tehát mindenkit, hogy az alább megosztott információk alapján ossza meg velem és a többi olvasóval a véleményét. Ezt azért kérem, mert a felvázolandó kérdésben úgy érzem, hogy nincs a zsebemben a bölcsek köve, de még csak azt sem tudom pontosan, hogy merre is keressem. És hát ilyen körülmények között a település életét előre láthatóan évtizedekre meghatározó kérdésben dönteni igen nehéz és hatalmas felelősség.
A szennyvízhálózat kiépítése és annak befejezése közel két évtizedes kérdés Kiskunlacházán. Mint az mindenki előtt ismert 1998-ban átadásra került a jelenlegi szennyvíztisztító és a hozzátartozó rendszer félkészen, az akkori beruházás megroppantotta az önkormányzat gazdasági helyzetét, hatalmas hitelállomány halmozódott fel, az önkormányzat az adósságcsapdából tíz év alatt tudott kikecmeregni. A szennyvízrendszer a mai napig a 12 évvel ezelőtti állapotában van, a két szennyvíztisztítóból csupán az 1-es blokk üzemel, a félig-meddig megtisztított szennyvíz a Duna-Tisza csatornába ömlik, mely teljesen szabálytalan, emiatt az önkormányzat súlyos bírságokat fizet a Környezetvédelmi Hatóságnak. A kialakult helyzet lassan tarthatatlanná válik, szükséges lépéseket tennie az önkormányzat a beruházás befejezése érdekében. Az már a kezdetektől fogva látszik, hogy Kiskunlacháza saját erejéből erre képtelen, több milliárd Forint ráfordítása szükséges a teljes és működőképes rendszer elkészítéséhez.
A megoldás 2008-ban közelebb került hozzánk, az Európai Unió két fordulós pályázatot hirdetett a mi régiónkban is szennyvízhálózatok korszerűsítésére, kiépítésére, befejezésére. Kiskunlacháza élve a lehetőséggel pályázott az első fordulóra, melyen nyertes is lett. Ennek keretében a szükséges tervek, megvalósíthatósági tanulmányok és magának a 2. fordulós pályázatnak az elkészítésére 60 millió Forint támogatásban részesültünk. Mára a folyamat addig haladt előre, hogy a tervek és a 2. fordulós pályázat elkészültek, és néhány hónapon belül (2011. márciusában) azok benyújtásra is kerülhetnek elbírálásra.
2008-ban a szennyvíz beruházás becsült összköltsége 1,8 milliárd Forint volt, mivel az Európai Unió legfeljebb 85 %-ig nyújt támogatást, az akkori számítások szerint 1,5 milliárd Forint pályázati pénzből és 300 millió Forint önerőből tudta volna az Önkormányzat megvalósítani terveit. Az első fordulóban ennek megfelelően a 1,5 milliárd Forint 4 %-ának megfelelő összegű pénzt kaptunk meg az Uniótól.
Az eltelt két év folyamán mára odáig jutottunk, hogy a beruházás becsült összköltsége 800 millió Forintot emelkedett, jelenleg 2,6 milliárd Forintról beszél a projektmenedzser, Derényi István. A szükséges önerő mértékét jelenleg 400 millió Forintra becsülik, azon az alapon, hogy ha 85 %-os támogatást kapunk, akkor ennyivel szükséges azt kiegészíteni.
A beruházással kapcsolatos első komoly aggályom ezen a ponton merül fel. Teszem fel a kérdést, hogy ha a beruházás becsült összköltsége egy kapavágás nélkül 800 millió Forintot emelkedett, akkor vajon ez az összeg még mennyit fog emelkedni a kivititelezés során? Ki lesz az a szakember, aki képes arra, hogy az önkormányzat érdekeit maximálisan érvényre juttatva megakadályozza a beruházás költségeinek további emelkedését? Halkan jegyzem meg, jelenleg nincs ilyen ember az önkormányzat alkalmazásában... További kérdés, hogy ha az 1. fordulóban 1,5 milliárd Forint támogatással számoltak ránk, akkor mi a garancia arra, hogy ennél a pénznél 150 %-kal több támogatást fogunk elnyerni? Mi van, ha marad a 1,5 milliárd Forint? Akkor ugyebár nem 400 millió Forint önerőre van szükségünk, hanem 1,1 milliárd Forintra, amit valljuk be őszintén Kiskunlacháza nem hogy a jelenlegi helyzetben, de még azokban az években (2006-2008) sem tudott volna kitermelni, amikor viszonylag stabilnak volt mondható az önkormányzat gazdálkodása.
Ilyen körülmények között kell most döntést hoznunk arról, hogy a 400 millió Forint önerő biztosítására hitelt veszünk fel, a pályázat benyújtásához ugyanis a szükséges önerőre megkötött hitelszerződéssel kell rendelkeznünk. És ebben a kérdésben is sorakoznak a megválaszolandó kérdések.
Milyen fedezetet ajánljunk fel? Jelzálogként ingatlanokat, esetleg banki kezességet? A jelzálog esetében a volt szovjet katonai laktanya jöhet szóba. Ezzel azonban egy bökkenő van: ha menet közben (20 év) a területet ipari parkként kívánnánk hasznosítani (aminek egyébként itt volna az ideje), az a jelzálogok miatt jelentősen megnehezül. A jelzálog mellett szól viszont az a fontos érv, hogy az ingyen van, nem jelent plusz költséget a hitelfelvételnél. A másik lehetőség a banki kezességvállalás. Hát ezzel az a bökkenő, hogy egy 400 milliós 20 éves hitelnél a hitel összköltségét kb. 100 millió Forinttal nyomná meg a banki kezességvállalás, ami nagyon sok. Ha még azt is hozzáveszem, hogy mekkora intenzitással érkeznek a befektetők a laktanya értésítésére, akkor tényleg a jelzálog tűnik a racionális megoldásnak, ha az ideérkező befektető laktanyára vonatkozó vételi szándéka komoly, akkor nem jelenthet neki a későbbiekben gondot a jelzálogjog törlése... Ez a kérdés úgy tűnik, hogy viszonylag könnyen eldönthető.
A többi viszont nem. Mi van, ha nem elég a 400 millió Forint hitel? Miből fizetjük vissza? Milyen áldozatokat kell meghoznunk abban az esetben, ha az egész balul üt ki? Még a 400 milliós hitel mellett is komoly nehézségekre kell számítanunk közel két évtizeden át, nem ha véletlenül ennél még jóval többet kell felvennie és visszafizetnie az önkormányzatnak... Egy ilyen esetben számos tevékenységünket több, mint valószínű felül kell majd vizsgálnunk (csak néhány példa: művészeti oktatás, mezőőrség, közalkalmazotti létszám, sportegyesületek, civilszervezetek támogatása, meglévő létesítmények szükséges felújításai, stb.).
Holnap a hitelfelvételre vonatkozó közbeszerzési pályázat kiírásáról kell döntenie a képviselő-testületnek. Ez a döntés nem tekinthető végleges döntésnek a szennyvízberuházással kapcsolatban, nem zárunk el magunk előtt semmilyen utat, sem a megvalósításét, sem a meg nem valósításét. De a holnapi döntéssel már egyre közelebb kerülünk a végső döntéshez, ahonnan már nagyon nehéz vagy éppenséggel már lehetetlen visszatáncolni, ami évtizedekre meg fogja határozni Kiskunlacháza sorsát.
A fentiek alapján várom a véleményeket, hogy szerintetek mi a helyes döntés egy ilyen helyzetben?
